V súvislosti s pôvodom mena obce sa píše : prvotné miestne pomenovanie je slovanského pôvodu a znamená „bývajúci pri javorových stromoch“ (Kiss L.,1988.709.I.) (Klen-javor). Prvýkrát sa spomína v listine z roku 1257 ako Kelenen. V zozname historických miestnych názvov sa objavuje meno obce od r. 1773 do r. 1913 v maďarskej , nemeckej a slovenskej podobe: Kelenye, Kleinen, Klenanky.

V Urbáriu je spomenuté, že obec mala vinohrad, drevo na kúrenie a ovocný sad v hojnom množstve, okrem toho aj dva mlyny. Uzavretá usadlosť, nachádzajúca sa vzdialenejšie od hlavnej cesty, na sklonku storočia a ešte aj pred svetovou vojnou bola takmer sebestačná. Obyvatelia si sami vypestovali a vyrábali suroviny na stavbu, ošatenie.

Pri sčítaní ľudu r.1900 v Kleňanoch spísali 431 obyvateľov, z nich bolo 125 zarábajúcich, seba a rodinu vyživovali z oľnohospodárskej činnosti, v priemysle pracovalo 10. Bolo ešte 24 nádenníkov a 5 domácich sluhov, 24 statkárov a nájomníkov, 1úradník, 28 služovníkov a 52 robotníkov.

Súkromný priemysel mali 6 obyvatelia, evidovali ešte 1 krajčíra, 3 obuvníkov a čižmárov a 2 hostinských. V monografii Borovszkého zo začitku storočia sú spomínaní zo zemanov obce v 18. storočí Szmrecsányiovci a Kubinyovci. Dedinu vlastnili aj rodiny Luka a Csáky-Pallavicini, ktorí si tu postavili pekný kaštiel. Posledným vlastníkom obce Béla Glück bol židovského pôvodu.
Rodinu deportovali v  II. svetovej vojne, niektorí jej členovia zahynuli v koncentračnom tábore. 

 

A falu nevének eredete kapcsán azt írják, hogy az elsődleges helynév szláv eredetű , értelme: „juharfáknál lakók“. Első okleveles említése 1257-ben fordult elő Kelenen alakban. A Történeti összefoglaló helységnévtár a falu magyar, német és szlovák névváltozatait közli 1773-tól 1913-ig. Ezek a következők: Kelenye, Kleinen, Klenanky.

Az Urbárium arról tájékoztat, hogy a  falunak szőlőhegye tűzre való fája, gyümölcsöse „ elég vagyon“ , ezenkívül van „ két rendbéli malma“ is. A főúttól távolabb eső zárt település a századforduló táján, sőt még a világháború előtt is csaknem teljesen önellátó volt.
Lakói maguk termelték és állították elő többek között az építkezéshez, ruházkodáshoz szükséges nyersanyagot, a faluban kútásók, kosárfonók, szakajtókészítők és más fúró-faragó emberek egyaránt éltek.

Az 1900. évi népszámláláskor Kelenyén 431 lakost írtak össze. Közülük 125 kereső a mezőgazdaságból tartotta fenn magát és családját. Az iparban mindössze tizen, a közszolgálatban ketten dolgoztak. Akadt még 24 napszámos és 5 házi cseléd, 24 birtokos és bérlő, 1 tisztviselő, 28 cseléd és 52 tizenhat éven felüli munkás. Őnálló iparral hatan foglakoztak, s nyilvántartottak még 1 szabót, 3 cipészt, illetve csizmadiát és 2 vendéglőst.

A század elején kiadott Borovszky-monográfia a falu XVIII. századi nemesei közül említi a Szmrecsányiakat és a Kubinyiakat. De birtokolta a falut a Luka és a Csáky-Pallavicini család is. Az utóbbiak „csinos kastélyt“ építettek ide. A falu utolsó birtokosa a zsidó származású Glück Béla volt. Családjukat a második világháború alatt deportálták, s egy része koncentrációs táborban pusztult el.